Döntsük le a fenntartások falait

Önelfogadás nélkül nincs önbecsülés, sem önbizalom. Önegyüttérzés nélkül pedig nincs önelfogadás.


A nyugati kultúra nagy hangsúlyt fektet a szenvedő embertársainkkal való együttérzésre, a feléjük tanúsított elfogadás és érzelmi támogatás komoly erénynek számít társadalmunkban.

Ugyanekkora értékkel bír önmagunktól mindezt megtagadni; szigorral, a jóindulat és elnézés szikrája nélkül, árgus szemekkel figyelni és bírálni minden tettünket, gondolatunkat, érzésünket, rezdülésünket.

Évezredek óta úgy nevelődünk generációról generációra, hogy méltatlannak tartjuk önmagunkat a saját szeretetünkre.

Micsoda tragédia! És micsoda ellentmondás.


Tele vagyunk az önegyüttérzéssel szembeni fenntartásokkal, sajátjainkkal és a környezetünkből átvettekkel. Ezek a fenntartások mind gátjai az önmagunkkal való szolidaritásnak, és általában tévhitekből erednek. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy átestünk a ló túloldalára, és lépten-nyomon ostorozzuk magunkat.


Lássuk, mik ezek a fenntartások, és döntsük le egyiket a másik után!


Az önmagunkkal való együttérzés egyet jelent az önsajnálattal.

Pedig elismerve azt, ami van, és emlékeztetve magunkat arra, hogy a bolygón élő minden egyes ember szenved időnként, valójában elejét vesszük annak, hogy eltúlozzuk a kínlódásunk mértékét és tobzódni kezdjünk benne.

Az önegyüttérzés a nyafkáknak való.

Hogy sebezhetővé és gyengévé tesz, míg ahhoz, hogy az életet élni tudjuk, keménynek kell lennünk. A kutatások azonban azt mutatják, hogy épp az ellenkezője igaz: az önegyüttérzés a belső erő olyan megbízható forrása, ami növeli a bátorságot és a lelki rugalmasságot, melynek köszönhetően sokkal jobban meg tudunk küzdeni olyan nehézségekkel, mint a válás, a gyász, különféle traumák, vagy akár a krónikus testi fájdalom.

Önmagunkkal együttérzőnek lenni egyet jelent az énközpontúsággal és az önzéssel.

Sokan úgy tartják, hogy inkább másokra kell koncentrálniuk, ha ezt el akarják kerülni. Nos, ez az állítás is megdőlt az elmúlt években. Kutatások támasztják alá az ellenkezőjét: az önmagunkkal szemben tanúsított együttérzés mások felé is sokkal törődőbbé, jóindulatúvá tesz minket. Ezt gyakorolva sokkal eredményesebben tudjuk megoldani a konfliktusainkat, sokkal megbocsátóbbak vagyunk másokkal szemben is, összességében pedig javulnak az emberi kapcsolataink.



Az önegyüttérzés túlságosan elnézővé, megengedővé tesz saját magunkkal szemben.