Te milyen táncot jársz?

Frissítve: febr. 10.

A párkapcsolat Sue Johnson párterapeuta metaforájával élve egy tánc, melynek lépéseit, ritmusát és zenéjét a felek egymáshoz való viszonyulása és az egymás viselkedésére adott válaszok adják.


Az egymásra adott válaszok abból a viszonyulásból fakadnak, melyet a felek kötődési stílusa határoz meg. Ez nem egy légből kapott, ad-hoc hozzáállás a másik személyéhez. Sokkal inkább egy berögzült mintázat, mely életünk legtörékenyebb szakaszában, első éveiben vésődik belénk a szüleinkkel (gondozóinkkal) való kapcsolatunk alapján.


Töltsd ki a kötődési stílus tesztet, mielőtt tovább olvasnál!






A kisbabaként a szüleink mosolygó arca a létjogosultság érzését adja nekünk. Az egymás viselkedésére adott ismétlődő, mindig visszatérő reakciók alakítják ki köztünk a köteléket. Ezek a tapasztalatok meghatározók az önértékelésünket és a világhoz/másokhoz való viszonyunkat tekintve.


„Kötődési személy” abból válik, aki mindig ott van, amikor a babaként valamiféle szükségletünk van (félünk, rosszul érezzük magunkat, éhesek vagyunk, fázunk), és kielégíti azt. Így alakul ki a biztonságérzet és a kiszámíthatóság. Ekkor tudunk jól fejlődni - amíg nem érezzük magunkat biztonságban fizikailag, addig babaként a testünk fiziológiai stresszállapotban, vagyis túlélő üzemmódban van.



Mikor (babaként) megkapjuk, amire szükségünk van, a biztonság érzetét, a szüleink örömét, mikor velünk foglalkoznak – melyet leginkább a nonverbális kommunikációból szűrünk le –, a játékos, boldog interakciót, akkor alakul ki a biztonságos kötődés. Ilyenkor az agyunk prefrontális kérgében új kapcsolódások jönnek létre. Az agynak ez a része felelős azért, hogy később hogyan működik a személyiségünkben az impulzusok feldolgozása, a kognitív és érzelmi funkciók szabályozása, a döntéshozatal és milyen lesz a szociális viselkedésünk.


A gyermekkorban megélt biztonságos kötődés eredménye felnőtt korban

- érzelemkezelés és önszabályozás

- intimitáskészség és -igény