Sorsunk kovácsa, az önbecsülés

Frissítve: jan. 17.

Sokan elégedetlenek az életükkel és szeretnének másképp élni: kielégítőbb munkát végezni, boldogabb párkapcsolatban élni, több örömet lelni a mindennapjaikban. Nagy részük meg van róla győződve, hogy számukra ez mindig csak álom marad, hiszen boldogság és siker csak a kiváltságosoknak jár.



Nathaniel Branden amerikai pszichológus egész pályáját azzal töltötte, hogy az önbecsülés mibenlétét, az azt befolyásoló tényezőket és életünkre mért hatását kutatta. Sok akkori és mostani kollégájának ellentmondott, mikor azt állította, hogy hathatnak rá ugyan külső körülmények és más emberek, de forrása csak és kizárólag belső lehet.


Az önbecsülésünk tulajdonképpen nem más, mint a véleményünk saját magunkról. Arról, képesek vagyunk-e megbirkózni azzal, amit elénk hoz az élet, s hogy és mit érdemlünk tőle: boldogságot vagy boldogtalanságot.

A magas (egészséges) önbecsülés


A magas önbecsüléssel rendelkező emberek legfontosabb ismérve, hogy azt keresik az életben, miben lelhetnek, és hogyan adhatnak örömet, nem azt, hogy hogyan kerüljék el a szenvedést. A másokkal való kapcsolódás során nem a félelem, hanem a kíváncsiság és a szeretet a fő motivátoruk. Tevékenységükben nem azt keresik, hogyan bizonyíthatnának, hanem hogy hogyan fejezzék ki azt, ami belőlük fakad, s hogy hogyan éljenek az élet kínálta lehetőségekkel.


Gondolhatunk a pozitív önbecsülésre úgy is, mint az emberi tudat immunrendszerére, ami erőt, ellenállást és regenerációs képességet biztosít számunkra. Nem garancia arra, hogy nem kell nehézségekkel szembenéznünk az életünk során, de segítségével sokkal könnyebben emelkedünk felül rajtuk, magasabb a tűréshatárunk, és rugalmasabb megküzdési technikákkal rendelkezünk.





Az alacsony önbecsülés következményei


Ha tudjuk, hogy szenvedésre ítéltettünk, olyan módon fogunk viselkedni, hogy a valóságot az elképzelésünk szerint alakítsuk. Ha az, amit tudunk és az észlelhető tények nincsenek összhangban, szorongani kezdünk. Mivel az, amit tudunk, megkérdőjelezhetetlen számunkra, a tényeken kell változtatunk. Ha tudom, hogy az a sorsom, hogy boldogtalan legyek, nem engedhetem meg a valóságnak, hogy összezavarjon azzal, hogy rám köszönt a boldogság. Ez az önbeteljesítő jóslat és az önszabotázs, az önsorsrontás dinamikája. Nem én alkalmazkodom a valósághoz, hanem azt igazítom ahhoz, amit én gondolok arról, hogyan kellene lenniük a dolgoknak.


Az önbecsülés egy alapvető emberi szükséglet. Ha komoly önbecsüléshiányban szenvedünk, nem feltétlenül halunk bele – bár a következményeképp ez is megtörténhet – de a világban való működési képességünket erőteljesen károsítja. Kevésbé vagyunk képesek megbirkózni az élet kihívásaival, rezilienciánk – lelki rugalmasságunk – is jóval alacsonyabb. Elsődleges célunk nem az öröm megélése, hanem a fájdalom elkerülése lesz, és a negatív események sokkal erőteljesebben hatnak majd ránk, mint a pozitívak. Ha nem hiszünk magunkban – sem a hatékonyságunkban, sem jóságunkban – a világ nagyon ijesztő hely lehet számunkra.